1. rész
A bank rablás ötlete
Emily Brown vagyok és ez itt az életem története sokk kaland, rablás, üldözés és egy kis romantika várható, jó szórakozást.
Minden egy Májusi napon történt, amikor túlzottan is unatkoztam. Thomas, ébresztett, Ő a komornyikunk. Apám kérte, hogy jöjjön velünk. A nővéremmel, Ágnesszel És velem, Emily Brownnal mert fél hogy bajunk esik ha valaki nem figyelne ránk. Szerintem a nővérem nem esne bajba, hiszen Ő egy rendőr, aki nem soká rendőrfőnök lesz. Én meg nem csinálok, semmit egész nap csak üldögélek, olvasok, teázgatok, festek, néha ki megyek az Exeteri piacra. Semmi érdekes.
Ma reggel is mikor a reggelimet fogyasztottam a szobámban a kisebb asztalnál, ami a nagy ablak felé néz. Ezen az ablakon rá lehetett látni szinte egész exeterre. Még hozzá innen a legszebb ki látás a napnyugtára is . Izgatottan és hangosan olvastam az újságot Thomasnak Annyit fűzött hozzá hogy:
-Borzalmas.
Én nem így gondoltam, szerintem egy ilyen akció nagyon izgalmas lehet majd egy efféle gondolat repült el mellettem hogy: Raboljunk bankot!
Hála az Égnek Ágnesz nővérem nem volt otthon így egyből meg tudtam kérdezni, Thomast hogy van e kedve nekem segíteni.
Egyből rávágta, hogy:
-Miben lehetek a segítésére?
És fel tetem neki a kérdést, hogy:
-Rabolnál velem bankot?
Ilyen arcot még nem láttam tőle egy szeriben ki nyújtotta a nyakát és mintha álomból riad volna fel úgy nyitotta ki a szemét tágabbra.
Egy kicsit kuncogtam, de aztán rendezte arcát. És komolyan meg kérdezte, hogy:
-tessék?
Aztán jött a következő:
-Át gondolta?
Én persze azt mondtam, hogy:
-persze, maximálisan.
Természetesen hazudtam. Majd viccelődve meg kérdezte:
-És mégis hogyan rabolnánk mi bankot? Még terv sincsen.
Én meg rá vágtam, hogy majd ki dolgozzuk este a konyhában. Nővérem akkor alszik meg amúgy sem alva járó.
Igy még aznap ki eszeltük, hogy reggel mikor nyit. Thomas pénz ellenőrnek öltözik, én meg feltartom az igazi ellenőrt.
2. Rész
A bank rablás
Másnap Thomas és én jó korán keltünk, hogy kiraboljuk a bankot. Én szép, csinos ruhát vettem fel a ruhatáram egyik legszebb ruháját. Egykék alapú, aminek a szegélyei aranyszínű cérnával volt meg varrva és persze a négyzetdekoltázs, hogy biztos el tereljem az emberek figyelmét. Már alig várom, hogy az 1880 -s évek ruhái helyet nadrágot vegyek fel. Abban szabadon mozoghatnék.
Thomas egy szépen varrt, kék, finom öltönyt vet fel igazából tényleg úgy nézet ki mint egy bankár.
Biztos a mi biztos át vettük még egyszer a tervet. Egyszerre kell be mennünk a pénz ellenőrrel. Én neki megyek "véletlen", közben Thomas a többi bankárhoz megy, hogy ellenőríze a pénz mennyiségét és hogy igazi e. Én közben fel tartom az igazi ellenőrt, majd el játszom, hogy rosszul vagyok így mindenki rám fog figyelni és meg próbálnak, ki kísérni ezt addig kell el húznom, hogy Thomas el tegyen egy csomó pénzt és ki mennyen, a hátsó kijáraton. És miután ki ment én hirtelen jobban leszek és a fő bejáraton távozok. Ezek után elől találkozunk.
Minden a terv szerint ment Thomas már ott várt a kocsival a bank ellőt. Ami a fekete Ford T- modellünkkel, a korunk egyik legdrágább autójával, amit idén a26. születésnapomra kaptam. A bankban már meg nyomták a riadót, hogy nincsen meg a pénz. Senki sem értette, hogy lehet, hogy két bankár jött, és csak aztán jöttek rá, hogy az egyik egy csaló a másik, meg az én hűséges Thomasom.
Mi már elindultunk, de hírtelen a rendőrautó nem a bank elé állt, hanem elénk. Valószínűleg valaki adott egy fülest a rendőrkapitányságnak, hogy mi vagyunk, és a mi kocsinkkal foglalkozzanak ne a bankkal, milyen kedves.
És ahogy nézzem az elötünk álló kocsiból az én nővérem jött ki. Gondoltam is magamban:
-Ha meg tudja, hogy én raboltam ki a bankot, és hogy mire használtam a tőlük kapott ajándékom. Elfogja mondani anyáéknak , Ők meg egy életre haza költöztetnének és lehet, hogy Thomast is kirúgják, ezt nem hagyhatom, szinte együtt nőtünk fel. Igy azt mondtam:
-Thomas kerüld ki őket.
Megint kérdezősködni volt kedve:
-Biztos?
ÉN meg azt kiabáltam, hogy:
-Gyerünk már!
Ekkor rá lépet a gázra és ki kerülte ez elötünk álló kocsit. Én próbáltam nem a testvérem szemébe nézni.
Kicsit szégyelltem magam, de ezt gyorsan el felejtettem mikor egy lovas kocsi húzott el elötünk. Igy hátráltatva minket a menekülésben. Végül utat kaptunk száguldoztunk tovább, úgy vert a szívem, mint még soha gondoltam is magamban: Milyen jó ötleteim vannak, most meg menekülhetünk az életünk ért.
A rendőrkocsik közben csak úgy kígyóztak mögöttünk. Thomas egy kis izgatottságot sem mutatott ki, de biztos vagyok benne neki is gyorsan ver a szíve, ezt onnan gondolom, hogy úgy vezet, mint egy profi versenyző.
Nem is gondoltam volna róla, hogy ilyen jó. Ezt viszont az szakította félbe, hogy oldalról elénk vágódott egy rendőrautó. Karambolozni kezdtünk és a River Exeterbe száguldoztunk. Thomassal nem tudtunk mást tenni ki ugrottunk az autóból, az meg a mélybe száguldott tovább a pénzel együtt.
Elkezdtem süllyedni, mert nem tudok úszni, kezdet elfogyni a levegőm, elsötétült minden előttem és nem éreztem a karjaimat meg a lábaimat. Már tényleg azt hittem hogy meg halok és a saját hibámból.
Csak arra emlékszem, hogy kint fekszek a parton és a nővérem meg Thomas térdepel mellettem. Tehát túl éltem, úgy éreztem muszáj sírnom igy gyorsan fel ültem köhögve meg öleltem a nővérem és sírtam, mint régen, ha elestem vagy ha le estem volna a fáról.
Thomas csak nézet minket majd a rendőrök állítottak fel minket és egy kocsihoz kísértek mind a kettőnkön volt törölköző. Be ültünk és a testvérem volt az elötem lévő anyós ülésen.
Szégyelltem magam, de nem akartam vissza menni anyáékhoz.
3. Rész
A rendőrkapitányságon
-Figyelem emberek!
Hallottam, mire mindenki körbe be állta a rendőrfőnököt. És várta az utasításait.
-A közeli bankot ki rabolták, négy rendőrkocsit küldök és Ágnesz fogja vezetni a nyomozást, ha nem érnénk oda. De persze ez nem fog megtörténi ugye?
Kérdezte idegesen és hangosan a rendőrfőnök. Már megszoktuk tőle, hogy mindig kiabál, de hát ez a dolga.
Mire mindenki egy: IGENIS URAM!- mat mondtunk.
-Ágnesz Brownt keresik telefonon.
-Megyek.
Mondtam és elindultam a vezetékes telefonfülkéhez.
-Halo Ágnesz Brown vagyok. Ki keres?
-Ne a bankot figyeljék. Egy kocsi akar elindulni onnan egy nő és egy bankárnak öltözött férfi ők rabolták ki a bankot.
-Ki maga? És honnan tudja ezeket?
Kérdeztem az ismeretlen telefonálótól.
-Annyit kell tudnia, hogy egy titkos hódolója vagyok. Viszhall.
-Jacob! Gyere megyünk.
-Pont most, éppen a reggeli fánkomat ettem.
Erre a mondatára mogorván néztem rá.
-Jól van, megyek már.
Jacob és én be szálltunk a kocsiba, be kapcsoltuk a harangozó szirénát.
-Induljunk a helyszínre! De figyeljük a kocsikat.
Mondtam Jacobnak. Ki értetlenkedni kezdet velem.
-Minek nézzük az autókat. Nem ez az utasítás.
-Kaptam egy fülestt, azt mondta, hogy egy autóval foglalkozzunk és ne a bankkal.
-Mert azt hiszi ez a te fülesed, hogy így akarnak meg szökni, csak úgy feltünés nélkül?
-Örülök, hogy megérteted, most rövidebb idő alatt sikerült megértened, mint álltalában jár a píros pont.
-Jaj, ne legyél már ilyen. Nem mindenkinek van olyan jó, eszes agya mint a Nagy Ágnesznek.
Ebbe muszáj volt bele egyeznem
-Megérkeztünk.
-A többi rendőrautó még nincs, itt mi vagyunk az elsők.
- Vigyáz, kocsi!
Sikítottam, Jacobnak
Majdnem bele mentünk egy autóban. Nem hiszem el. Jacob alszik, a kormánynál, mondjuk most biztos kinyíltak a csipás szemei.
Amikor kiszálltunk valami rossz érzés fogott el.
Az elötünk lévő autóban, amibe majdnem bele mentünk, a vezető játszadozott a gázzal néha jobban be nyomta olyankor alig lehetet hallani. Mikor megindultunk egyszerűen ki kerülte a kocsinkat.
Gyorsan vissza szálltunk az autóba. Közben hívtam a rádión a rendőrfőnököt. Ő meg értesítette a többi rendőrt. Mi addig is követük a rablókat. Mikor meg láttam őket, szóltam Jacobnak hogy forduljon balra. Hihetetlen módon, de nem kérdezett semmit.
A rendőr kollégák mentek tovább, mi meg be előztük a bűnözőket. Csak hogy ők elkezdtek karambolozni, megállíthatatlannak tűntek és egy szempillantás alatt a folyóba landoltak.
Amilyen gyorsan csak tudtam ki szálltam a kocsiból és a móló szélére futottam egy férfit láttam, ahogy fel úszik a felszínre egy nővel. A rendőrök és én ki segítettem őket a vízből. Mikor meg láttam a nő arcát, rájöttem Ő a húgom.
A férfi pedig Thomas. Ő és én meg kezdtük az újra élesztést sikeres volt, mert egyből a nyakamba ugrott és köhögött nagyon sírt, de jöttek a kollégák és hoztak két törölközőt.
Mikor meg érkeztünk a rendőr kapítányságra egy tiszt be kísérte őket egy cellákba. Én meg rohantam haza a kerékpárral egy normális ruháért a húgomnak.
Thomasnak nem vittem, mert tudtam, hogy a kapitányságon vannak férfi ruhák a vészhelyzet esetén.
-Ágnesz! Jöjjön az irodámba!
-Máris uram!
-Ágnesz tudom, hogy akit el kaptunk az a húga, De kérem, ne legyen kivételes vele, a ki hallgatáson.
-Igen uram!
Ezzel ki mentem az irodájából.
Gondoltam gyorsan túl esek a ki hallgatásón. És a cellák felé vettem az irányt. Mikor megint egy hívásra hívtak el.
-Haló. Ki az?
Nem válaszólt senki. Le tettem és mentem tovább a cellák felé.
4. Rész
A szökés
A rendőrkapitányságon kaptunk új ruhákat nekem a testvérem hozott Thomas egy rongyos nadrágot, foltos inget, meg egy egér rágta mellényt.
Nagyon sajnáltam, hogy ilyen rongyokban kell látnom őt.
-Sajnálom Thomas, hogy el vették a komornyik ruhádat ami piszkosul drága volt.
-Nem bánom hölgyem, már úgy is kezdtem ki nőni. De mondja most mi a terve.
-Még nem tudom, de nem csukhatnak minket börtönbe főleg nem téged, ez az egész az én hibám.
Mondtam ezeket a szavakat mik szinte fojtogatták a torkom a sírás szélén álltam és szerintem ezt Thomas is észre vette és igy szólt:
-Nem a maga hibája igazság szerint én is untam már a minden napokat és én mentem bele meg amúgy is, ha túléljük ez egy fantasztikus történet lesz, amit majd meg nevetünk.
Sikeres volt a vigasztalása, mert kuncogtam.
Ekkor be jött a nővérem és azt mondta:
-Gyere velem és ki nyitotta a cellám.
Át mentünk a kihallgatóba.
És jöttek a kérdések, mik elhangzanak a bűnőzökhöz.
-Mi a neve? Mi a foglalkozása? Hol volt a bank rablás idejében?
Én sorban válaszoltam. A nővérem pedig írta. Közben jött a hír hogy fel tudták hozni a kocsit a pénzel együtt, egy hajóval.
Így meg lett erősítve hogy mi tettük a Thomassal.
Fel vették mind a kettönk vallómását és vissza zártak minket a cellánkba.
-Van egy ötletem!
Kiáltott fel hangosan Thomas.
-Mi az?
Kérdeztem és közelebb léptem felé.
-Betegnek teteted magad!
-Én?
-Te, hát!
-De ez nem ódivatú ?
-Ő,... Nem hiszem.
-Lehetségesnek tartom, de mi lesz azután ?
-Egyszerű, be fog jönni egy ember, és el fogod lopni az cella kulcsát.
-És aztán?
Kérdezősködtem mert nekem nem volt tiszta a "terv".
-Én fel veszem az őr ruháját és el játsszuk, hogy el szállítanak téged egy másik intézetbe és ha meg kérdezik hogy kinek az utasítására majd annyit mondok, hogy a főnököt felhívták.
-Rendben
Értetem együtt vele. Mert más lehetőségem nem volt. Thomas a bitófától menekült én meg a magyarázkodástól és a veszekedést a szüleimtől.
Eljátszottam, hogy köhögök, fáj a fejem de nem akart be nézni sem az őr, már arra gondoltam hogy meg hánytatom magam de támadt egy jobb ötletem .
-Szia szép fiú!
Erre az őr egy mi a ... nézést vetet rám de nem hagytam abba.
-Nem segítenél nekem nem kapok levegőt.
És mutattam a mellkasomra, persze hogy nem a tüdömön gondolkozott, de hát mit vártam Ő is csak egy férfi, közelebb jött.
-Most !
Mondtam nagyobb hangerővel.
Meg ragadtam a nyak kendőjét és gyorsan, le és magam felé húztam. Igy elérve fizikailag ki fejezve magam le fejelte a rácsokat de esküszöm akkorát harangozott a rács, mint a Big Ben.
Egy kicsit vicces volt de nevetés helyet a kulcsokat vettem el.
Ki nyitottam a cellánkat, ki mentünk én egyből el fordultam hogy Thomas át tugyon öltözni, miután sikerült neki, meg lepődtem hogy milyen jól ál ez is rajta.
-Wow. Jól nézel ki.
-Köszönöm.
Mondta kissé el pirulva. Mindent folytattuk a terv szerint.
Thomas meg ragadta a fel karomat és úgy indultunk el.
Ahogy láttam a nővérem az igazgatóval majd a Jacobbal beszélgetett. Nagy mázlink van, de inkább le hajtottam a fejem.
Thomas nagyon gyengéd volt velem.
Már majdnem elértük a kijáratot, de egy tiszt megállított minket. Meg kérdezte, hogy hova visz engem. Thomas azt mondta, hogy:
-Kiváltották a nagy asszonyt.
Erre a mondatára majdnem ki estek a szemeim. Majdnem úgy néztem ki, mint mikor megkérdeztem hogy rabolna e velem bankot.
Egy kis csönd alakult ki, valószínűleg gondolkodott vagy csak most dolgozta fel az információt.
Őm, menyetek, aztán csak óvatosan!
Egy kisebb kő estet le a szívemről. Mentünk tovább a kijárat felé és, sikerült, nem állított meg senki, ki léptünk a rendőrkapitányságból.
5. Rész
A rendőrkapitányság előtti utca részén álltunk Thomassal.
-Na, itt már beszélhetünk.
Mondta Thomas határozottan, de véletlen meg bukott egy kiálló beton részben és a falhoz estünk én mentem először, de meg fordultam mikor hallottam, hogy felbukik.
De hál istenek nem esett baja semelyikünknek, azért mind a ketten el pirultunk rendesen. Mint két paradicsom. Ő kezdeményezett, a beszédben.
-ŐŐ bocsánat, nem akartam.
Magyarázkodott és gyorsan el fordult.
-Nem, nem baj, tudom, hogy véletlen volt.
Megint el pirultam, vissza gondoltam, hogy milyen közel voltunk egymáshoz.
-Na, szóval hova is mehetnénk?
-Haza nem mehetünk, a szüleimhez végkép nem, fogalmam sincsen hova mennyünk.
-Mennyünk Exmouthba!
Mondta határozottan.
-De hát az 14 kilométer!
Akadtam ki egy kicsit, Én biztos nem fogok 14 kilométert gyalogolni.
-Tudom, de gondoltam vonattal megyünk.
-Oh, oké. De a vonaton is vannak ellenőrök meg rendőrök.
-Majd, felszökünk és el bújunk, az utolsó kocsiban a poggyászok között.
-Rendben, de mit csinálunk, majd Exmouth-ba?
-Van ott egy ismerősöm, régen ki költözött Exeter-ből.
- Sietnünk kell, le fogjuk késni a vonatot.
-Nem soká ott vagyunk!
Már lent voltunk ahol a vonatok szoktak indulni. Egy női hang mondta, hogy melyik vonat hova megy. Minden egyes vonat, amelyik indult egy férfi kiáltott, hogy az a vonat indul.
-Meg van! A második vágány tizenkettes.
Mondtam kissé izgatottan Thomasnak.
-Akkor menyünk. Mert láttam öt rendőrt, akik minket keresnek.
Észrevétlenül, ki kerülve az ellenőröket fel szöktünk az utolsó vágányra és pont időben, mert már kiabált is az ellenőr hogy indul a vonat.
Elindultunk, de láttam, hogy indulás elött fel szállt öt rendőr is. Gondoltam magamban ezektől nem fogunk meg szabadulni egy könnyen.
El mondtam Thomasnak hogy valami hozzám ért. Annyit mondott, hogy biztos csak egy csomag volt.
-De egy csomag nem szőrös.
-Akkor csak egy patkány.
Kétségbe estem, mert megint hozzám ért.
-Thomas, megint hozzám ért.
-Jól van, csinálok egy kis fényt és megnézzük.
Bele egyeztem.
Thomas elővett egy gyufát és meg gyújtotta. Ahogy közelebb vitte a lángot a lábaimhoz akkor láttuk meg, hogy egy fekete fehér macska van a lábaim közt.
Még jó hogy le ültem mikor elindult a vonat. Mert most a cukiságától el ájulnék. Feljebb húztam a szoknyám, erre Thomas amilyen gyorsan csak lehet el kapta a fejét. Hát igen Ezekben az időkben a nők, igen konzervatívak voltak.
Meg fogtam a macskát és az ölembe ültettem.
Eközben Thomas az egérrágta mellényéből készített egy fáklyát. Ami a vak sötétet homály sötétre változtatta.
Thomas közben ki nézet egy lyukon, amin csak a síneket kellet volna látnia, de egy kisebb kocsit látott, amin 3 rendőr van, kettő hajtja egy meg csak úgy áll.
-Ajaj, baj van!
Mondta kétségbe esetten és a karomnál fogva fel állított és oda húzott a lyukhoz, amin Ő is ki nézett.
-És most mit teszünk?
-Előre kell, hogy mennyünk.
-De akkor fel ismernek minket a rendőrök, ahogy láttam a harmadik kocsin szálltak fel, mi meg az ötödikben vagyunk.
-Néz széjjel, itt van egy csomó bőrönd, az egyikben csak lesznek ránk ruhák.
És már nyitottuk is fel a bőröndöket. Én a második bőröndömben találtam magamra ruhát (tegyük hozzá nem az enyém a bőrönd).
Egy piros alapon, fekete varrással díszített ruhát, és egy kicsi fekete piros kalapot találtam. Igazság szerint jól állt.
Thomas először egy bézs öltöny szettet akart fel venni, de én találtam egy feketét.
-Szerintem legyen ez a fekete, ez az öltöny passzól a ruhámhoz.
És mosolyogtam rá egy nagyot
-Rendben, gyönyörűen néz ki kis kegyed.
El pirultam és eszembe jutott a macska.
-Őt nem visszük?
-Nem hiszem kis asszony.
-Légyszí!
-Rendben kis asszony, de mega vigyáz rá!
Szóra sem méltatott és megkérdezte, hogy:
-Nyithatom az ajtót?
Csak akkor, ha előbb válaszolsz nekem!
-Rendben, Nos kis asszony csak mi ketten vagyunk, ugye ?
Közeledett felém én pedig hátráltam, addig amig a hátam nem ütközött az ajtóval, ami a másik kocsihoz vezet.
6. Rész
A robbanás és az őrült
Elötem állt Thomas és az én szemem cikázott az Ő két sötétkés kék szemén, hol a balba néztem hol a jobba.
Vissza emlékezve a kérdésére, válaszoltam.
-Igen, egyedül vagyunk.
-Akkor kiben bíznál, ha én nem lennék veled?
Egyet kell értenem vele, de ez a közeledés dolog meg rémisztett egy kicsit.
-Jól jártam veled, hogy itt vagy velem és vigyázol rám.
És meg igazítottam a nyakkendőjét.
-Na, akkor menyünk és el ne ejtsd a macskát.
És ezzel ki nyitotta a hátam mögött lévő ajtót. Vettem egy nagy levegőt és kinyitottam az azutáni ajtót.
Tudni illik én nem utaztam olyan sokszor vonaton évente talán egyszer mikor mentünk a családommal a nagy szülökhöz, őket nagyon szerettem, mert náluk azt csinálhattam, amit akartam.
Sikerült mind a kettönknek át érni a kocsiban, de ott nem volt semmi csak egy megvilágított párna, amin fel tehetőleg egy nyaklánc lehetet, mert ott maradt a nyoma, de csak a nyoma.
Mutattam is Thomasnak, de Ő inkább ki nézett és meg bizonyosodott róla, hogy a három rendőr elfáradt és le maradtak.
-Thomas, nézd! Innen hiányzik egy nyaklánc.
-Biztos ki esett a helyéből és ki esett a vonatról.
-De Thomas nem érdekes hogy egy egész kocsit használtak egyetlen egy nyaklánc szállítására.
-Ez is bizonyítja, hogy ez nem volt egy okos ötlet.
Ezek után, tovább mentünk a harmadik kocsiba, be néztem az ajtón lévő kis ablakon, hogy meg találjam az öt rendőrt, de csak boxokat láttam, amikbe meg nem láttam be.
Be mentünk Thomassal és a macskával a kezembe. Mikor meg láttuk, hogy az összes boxba legalább négy rendőr van. Én nagyon izgultam, hogy miattunk vannak ennyien.
-Thomas sok a rendőr.
Súgtam neki hátra.
-Látom, ne törődj vele gyorsan mennyünk tovább.
-De hát két emberre húszon négy ember szerintem túlzás.
Ahogy csak tudtunk siettünk a második kocsiba, de az utolsó boxbol ki jött egy rendőr. Egyből le fele néztem és el fordultam, hogy el engedjem.
De inkább kérdezősködött.
-Hova-hova ilyen gyorsan?
Kitaláltam valamit hogy megússzuk a le tartóztatást.
-Friss házasok vagyunk Rendőr úr. Tudja, hogy van ez.
És rá mosolyogtam egyet. Hál istennek ő nem ismert fel minket és kuncogva el engedett bennünket.
Éppen át keltünk a harmadik és a második kocsi között mikor egy nagy robbanást hallottunk. Aztán egy őrült nevetést.
Amilyen gyorsan csak tudtunk Thomassal be mentünk a második kocsiba ahol már csak civilek voltak.
Vissza néztem a kis ablakon ami az ajtón volt és azt láttam hogy a rendőrök hol a negyedik kocsihoz hol meg felénk futottak.
A rendőrök le csatolták a felrobbant, égő kocsit. Még jó hogy elhoztam a macskát.
a robbanás után, még egy hangos hosszú nevetést halutunk.
A kocsiban az emberek ki néztek az elhúzható ablakokon. De nem láttunk senkit viszont hallottuk, hogy valaki a vonat tetején fút végig, a mozdony eleje felé.
A harmadik kocsifelé néztem és láttam, hogy egy rendőr engem nézve grimaszol és láttam, ahogy rájött, hogy minket köröznek. Felénk kezdett futni.
Eközben az emberek sikítoztak és kiabáltak néhányan imádkoztak egyesek meg fel le rohangálnak. Thomas és én elkezdtünk előre dúródni. Thomas mindenkit el lökött az útból.
Oda értünk az ajtóhoz, de nem tudtuk ki nyitni. Úgy hogy ki másztunk az ablakon ki a vonat tetejére. Thomas ment elöl majd én. De egy rendőr el kapta a lábam és el kezdet vissza felé húzni. Rugdalóztam, ahogy csak tudtam, majd amikor arcon rúgtam végre el engedett. Thomas felhúzott a vonat tetejére.
És a második kocsi végén állt egy ember és nevettet. Én közelebb léptem hozzá és meg kérdeztem, hogy:
-Maga mit csinál itt?
Lassan a fejével hátra nézet rám, majd egy gyors mozdulattal már teljesen felénk volt csak a fejét fordította le és csak annyira emelte fel hogy a kalap alól a szemembe nézzen. Na, ekkor egy kicsit ki rázott a hideg. Majd az idegen meg szólalásra nyitotta száját, de közbe vágta a mögöttünk lévő rendőr és felénk ordibálta, hogy:
-Meg állni!
7. Rész
A robbantóssal a pácban
A kalapos a jobb kezével felénk intett, hogy kövessük, majd hogy bukjunk le. Thomassal még jobban össze húztuk magunkat.
Az őrült el dobta a megviselt kalapját és az övéről le vett kettő labdát. Amikor eldobta őket a rendőrök felé, egy hatalmas robbanást hallottunk. Én hátra néztem hát a kocsi teteje el kezdet égni. Igy nem tudtak minket követni a zsaruk.
Ránk kiabált az örült, hogy:
-Haha, gyertek már, ne nézelődjetek annyit!
Ezzel át ugrott az első kocsira, amiben csak szén volt. Én megtorpantam a második kocsi szélén.
-Ugorjon kis asszony! El kezdett esni az eső, el fog aludni a tűz!
Éppen hátra akartam nézni mikor is Thomas át lökött a másik vagonra. Igy pont a robbantós karjába estem.
Mind a ketten el pirultunk és megtudtam alaposabban nézni az arcát.
Fekete haja egy kis kék be ütéssel, zöld szeme csak úgy csillogott és az én szememet kutatta. Igazán szép arca volt sehol sem egy ránc. Az viszont zavart, hogy a ruhái nagyon büdösek voltak. Mint mikor égetnek valamit, s a ruhák át veszik a szagát.
-Ott van Exmounth!
-Na, nem mondod? Milyen okos ez a komornyik!
-Mind a ketten nyugodjatok meg!
Szóltam rájuk idegesen. De még mindig nem tudom, mit tegyünk.
-Inkább azon gondolkodjatok, hogy hova bújunk, ahol biztos nem keresnek.
-Kapaszkodjunk meg, a vonat alján! Ott van egy csomó vas, amin meg tudunk majd kapaszkodni.
-Nem jó! Hát nem tudod, hogy a zsaruk ott nézik meg leg először! Azt hittem, hogy okosabb a mi kis komornyikunk.
-Ó igazán? Akarod, hogy tanítsak valami "okosat" neked?
-Fiúk!
Nem hiszem el, olyanok, mint a gyerek.
-Akkor mi a másik terv?
-Bújunk el a szén közé!
Erre ki kerekedet a szemünk Thomassal.
-Tegyük fel, hogy úgy lesz, ahogy... a kalapos mondja, és el bújunk a szén közzé, de hogyan fogunk levegőt kapni?
-Hát úgy, hogy magunkat be kenjük szénnel és akkor csak két réteg szén kell ránk, vagy felvehetjük az oxigén tartájokat.
-És mégis miért nem ezzel kezdted?
És már megint egy másnak feszültek, hátra majd előre néztem. Hátul azt láttam, hogy a rendőrök küszködnek a ragaccsal, aki meg ki szabadult belőle ő meg folyton el esett a csúszós fémen.
-Hé, figyeljetek rám!
Persze, hogy ignorálnak, csak egymással vannak elfoglalva, de van egy ötletem.
Csat!!
Mind a ketten kaptak egy-egy pofont. Mind a ketten arra az arc részére nyújt ahova kapta a pofont. Nagyon viccesen nézték rám, annyira meg döbbentek, hogy nem tudtak megszólalni.
-Nos, mivel mind a ketten
figyeltek végre rám. Ajánlom figyelmetekbe ajánlani, hogy csipkedjük magunkat.
Mert mindjárt a vonat állomásra érünk.
Figyelem elterelésnek szerintem a legfelső ruhánkat vegyük le és tömjük meg
szénnel. Közben meg rejtőzzünk el a szén között.
-Őh...
-Gyertek már!
És meg ragartam őket a ruhájuknál és el húztam onnan őket, hogy könnyebb legyen vére hajtani azt, amit mondtam.
A kocsinak arra a részére
mentünk, ahol a mozdonyba lapátolják a szenet, ott volt is elég hely. A fiuk is
magukhoz tértek út közben, de még mindig nem teljesen.
Nem kellet mondanom, hogy forduljanak el, gondolom nem akartak még egy pofont.
Jacknek a táskájában, ami a szén között volt el rejtve, volt kötél. Azzal össze kötöttük a ruhák végét, hogy ne essen ki belőle a szén.
És hangosan kezdtünk beszélni, hogy halják a rendőrök is. Aztán le dobtuk a bábokat. Thomas a rendőrök felé nézett, hogy be vették e és nem akarom elhinni, de bevették.
Be kentük a maradék ruhánkat, ami rajtunk volt és...
Meow
Meg láttam a fekete fehér macskát. Egy nagyobbacska szénen ült.
-Gyere ide, cicus!
Szólítottam, de nem felém futott, hanem Jackhez?
-Szia Szarka.
-Szarka?
Kérdezte meg Thomas.
-Mi van? Nem tetszik?
-Nem az, hanem miért pont szarka?
-Ő az én tolvaj szarkám.
-Végül is találó.
Dicsértem meg a név választást.
-De a macskát, hogy fogjuk el bújtatni?
Kérdezte Thomas teljesen jogosan, és kezd az és is ki derülni.
-Nyugalom erre is gondoltam.
Elővett egy dobozt, abba bele tette a macskát és rá tekert a tetejére egy csövet, hogy tudjon kapni levegőt.
-Siessünk, rejtőzzünk el, mert nem soká meg áll a vonat.
Gyorsan csináltunk a szén között három be mélyedést, hogy legyen helyünk. Aztán be takartuk magunkat, de előtte fel vettük az oxigénpalackokat.
Ahogy feküdtünk a szén között érezni lehetett, ahogy remegnek a szén darabok és egyre lassul a vonat. Tehát meg érkeztünk Exmounthba, gondoltam magamban. Gondolkozásomat félbe szakította a vonat és a kerekek sikítozása. Nagyon halkan, de lehetett halani, hogy a felettünk lévő rendőrök beszélgetnek, tanakodnak.
Majd egyszer csak csönd keletkezik, és vártunk. Körülbelül már napnyugta felé járhatott, amikor is haljuk az Exmounthi vonatállomáson, most indulnak az utolsó vonatok, ezt egy női hang mondta a hangszórókon keresztül.
8. Rész
Elbujtunk, de menekültünk tovább
Hallottam egy nyávogást aztán, hogy a szén meg mozdult, gondoltam most kell ki másznunk a szén közül. Így is volt, óvatosan fel álltam, de az egyik szén ki csúszott a lábam alól, de szerencsére Thomas el kapott.
De Thomas lába is meg csúszott és mind a ketten seggre estünk, vagyis én Thomasra.
-Jaaj! Bocsáss meg kedves Thomasom, és köszönöm.
-Ahj! Semmi gond kis asszony.
Mind a ketten el pirultunk. Erre meg szólal Jack is.
-De bénák vagytok! Még a saját lábatokon sem tudtok megállni! Hehehe! Ohohoj!
-Ni, csak ki beszél?!
-Ahh. Hadjatok békén!
-És most mit csinálunk zsenikém?
Kérdezte Thomas Jackatt.
-Hát nem gondoltam, hogy potya utasokkal fogok találkozni. Így az út egy kicsit hosszú lesz.
-Én nem igazán ismerem Exmounthot, és be kell valljam, én fáradt vagyok.
-Én ismerem Exmounthot! Tudok egy helyet, ahol meg szálhatunk.
-Kíváncsi vagyok hova vezetsz bennünket, komornyikocska.
Exmounth igen festői volt éjszaka. A lámpa oszlopok, amik sárga fénnyel világították be az utcákat. És meghittséget sugároztak. Lassan az égre irányítottam a tekintettem és megdöbbentően gyönyörű volt amit láttam, éppen teli hold van amit kicsit el takar egy felhő. A csillagok csak úgy ragyogtak. Az idő is tökéletes egy kis sétához. Nagyon nyugotnak és pihenten éreztem magam. Nem berregtek az autók, sehol sem recsegett egy lovas kocsi sem, itt ott nyávogtak a macskák és lehetett néha hallani kutya ugatást, de azt se túl hangosan.
Ahogy nézelődtem láttam, hogy valaki mellém sétál. Jack volt az. A szemeimet az arcára irányítottam, Ő meg egyenest a szemeimbe nézett. És nyújtotta a karját, hogy karoljak belé, belé karoltam és csöndesen így mentünk tovább, Majd el fordította a fejét és csak egyenesen nézett, amerre az utca vezetett. Én is arra néztem de nem láttam semmi érdekesett. El haladtunk egy gyönyörű rózsa bokor mellet, aminek a rózsa szírmai úsztak a kis patak vízén. Hosszasan néztem őket, de nem álltunk meg, Jack még a rózsákra sem nézett.
Egyszer csak azt éreztem, hogy valaki meg kocogtatja a ball vállamat. Jackkel a jobb oldalamon meg álltunk, és hátra fordultunk, majd mind a ketten Thomast néztük, ahogy a kezében egy fehér rózsa ágat tart.
A kezemet el vettem Jacktől és a számhoz kaptam. Lassan az egyik kezemmel el vettem a rózsát. De amikor el vettem, az egyik rózsa tövis meg karcolta a kezét. Egy kicsit fel nyögött mert mégis csak fáj az ilyen. Vigasztalásként meg öleltem Thomast. Először tétovázott, de csak meg ölelt és jó szorosan magához szorított. Mintha még senkitől sem kapott volna.
Majd lassan, el engedtük egymást. Én a rózsára néztem és csak annyit tudtam mondani, hogy:
-Köszönöm és bocsánat.
-Mit köszön ? És mit bocsássak meg magának?
-Nos, köszönöm a rózsát és bocsánat, hogy meg karcolt a rózsa tövise.
-Nem baj kis asszony, túl élem.
-Thomas!
-Igen, kis asszony?
-Hívj: Emilynek!
-Igen is, kis... Emily.
-Jaaj, de édesek vagytok !
Mondta szarkasztikusan Jack nekünk, én meg egyből felháborodtam, Thomas viszont elég nyugodt volt.
-Na, akkor megyünk? Turbékoló gerlicék.
-Ne irigykedj már!
Mondta Thomas már kissé ingerlékenyen.
-Mégis mire irigykednék?
- Én inkább azt mondanám, hogy kire.
És már megint el kezdtek verekedni, nem hiszem el, így nagyon hosszú lesz az út.
Miután lerendeztem a két tökelütöttet, haladtunk tovább. Megérkeztünk egy kocsmához.
-Mit keresünk itt Thomas?
-Ne félj Emily, Itt van egy ismerősöm, aki el tud minket szállásolni, ma estére biztos.
-Nekem nem nagy ügy, de komornyikocska ki is ez a te ismerősöd? Nem mintha nem bíznék benned, de nem bízok benned.
-Szerintem menyünk nem soká el kezd esni az eső.
Mutattam az égre, ahol nagy, fekete viharfelhők közeledtek.
-Akkor hajrá!
Mondta Thomas és meg indultunk,
ahogy közeledtünk a kocsmához jobban hallottuk a vidám zenét, a nagy kacajokat,
a fel kiálltásokat.
Éppen benyitott volna Thomas, amikor is éppen ki dobtak valakit onnan, csak úgy
repült. Thomas pont ki ugrott az útjából. Beléptünk, a szemünk elé tárult egy
igen szórakozott helyiség a legtöbb embernek vörös volt a feje a sok szesztől.
Volt, aki hány és volt, aki elájult majd elaludt.
Csak úgy álltunk ott. Nekem jött egy becsípett
ember és elkezdet tapogatni, nehezen, de a fiúk leszedték rólam, elég mérges
lett az illető és elő vett egy kést.
De, ekkor hallottunk egy pisztolylövést, a zenekar és a csőcselék, ami ott volt
el halkult. Mindenki az emeletre emelte a tekintetét és egy igen gyönyörű nőt
láttunk.
Aki lelőtte a férfit?Mindannyian meg lepődtünk. És már negyvenes éveiben lévő nő le ugrott hozzánk.
Nagyon meglepődtem.
Szépen lassan közeledett felénk, majd megállt Thomas elött.
-Szia fiam!
-Mi van?
Mondtuk Jackkal egyszerre. Eközben Thomas megölelte az "anyukáját"?
Gyertek fel az irodámba és
folytatódjék a mulatság!
És mintha mi sem történt volna tovább folytatták a mulatozást.
Mi felmentünk az emeletre és azon belül is az irodába. Út közben csomó örömlányt láttunk, akik az előttem lévő fiúknak kelleték magukat, egy kicsit mérges lettem rájuk, de észrevettem, hogy mind a ketten figyelembe sem vették őket. Meg könnyebbültem.
Beléptünk az irodába ahova nem hallatszott be a zene. Minden gyönyörű sötét fából volt, a világítást is jól meg oldották. Volt bent egy kis kandaló is. Nagyon otthonos volt a hangulat.
-Üljetek le! A kandallóhoz, van elég hely.
Mondta kedvesen, tettük, amit mondott, mert mi mást tehetnénk. Ő az elötünk lévő fotelbe ült le.
-Na és most fiacskám mesélj. Miért látogattál el hozzám a barátaiddal?
-Ne hívj így! És csak szállást kérni jöttünk.
Mondta Thomas miközben a kezében lévő teét nézte.
-Rendben, nem hívlak. És nem is mesélsz nekem?
-Mondtam szállásért jöttünk, nem azért, hogy meséljek.
-Ahogy akarod, van egy szoba, amit ilyen eseményekre alakítottam ki. Gyertek!
Felkeltünk és egy festmény elé vezettet bennünket, amit eltolt és egy kis ajtó volt mögötte, azt kinyitotta a nyakában lévő kis kulccsal. Benyitott és egy helyiséget láttunk ahol volt egy nagy francia ágy, ahol a falak vörösre voltak festve, de ízlésesen.
-Nos, nem teljesen erre az esetre.
-Köszönjük szépen!
-Semmiség, érezzétek magatokat otthon hozok vacsorát, biztos éhesek vagytok.
Megfogta az állam és ki ment az irodából.
-Miért nem mondtad, hogy itt él az anyukád?
Kérdeztem Thomast, aki már készítette elő az ágyat.
-Ő... örökbe adott, azoknak, akiket ismertél, akik szolgálták a szüleidet. Hogy jó sorsom legyen, egyszer, egyetlen egyszer hoztak el ide, hogy lássák ki hagyott el. Azóta nem voltam itt. És reméltem, hogy nem kell majd ide visszajönnöm.
-Értem.
Mondtam szomorúan és megértően.
Mindenki le feküdt a nagy francia ágyra, csak Thomas anyukája maradt ébren. Ott ült a kandalló előtti fotelben és nézte a tüzet. Ezt a fekhelyemről láttam. Mikor meg fordultam, hogy én is aludjak. Kettő csillogó zöld szempárral találkoztam, amelyeknek tulajdonosa engem kémlelt.
-Mit...mit akarsz?
Suttogtam Jacknak.
-Shh! Csak kérdezni szeretnék valamit.
-Hát kérdez, de nem értem, hogy...
-Ide adod a kezed ?
-Ő, hogy értve?
-idegen helyen nem tudok aludni, csak annyi lenne hogy átkarolnám.
-Ő, hát oké...
-Kösz!
-Szívesen.
Egy kis idővel később:
Mi ez a nyögés ?
Fel ültem, körül néztem Thomas anyukája már nem volt bent a szobánkban. A hang felé néztem. Thomasból jön! Biztos rosszat álmodik. Vissza feküdtem, de nem bírtam sokáig. Na jó, meg untam fel akartam volna kelni, hogy oda mennyek. De Jack hihetetlenül erősen fogta a kezem.
Miután sikerült le vakarnom magamról Jack-t. A két fiú közé másztam, ahogy betakaróztam, Jack el kapta a bal kezem és akár hogy ráncigáltam nem engedte.
Rá hagytam a bal kezem ki menekítését. De ekkor Thomas a mellkasomra tette a fejét és szorosan hozzám bújt. Még mindig látszódott, hogy rémálmai kínozzák, így a jobb kezemmel el kezdtem simogatni a fejét.
Olyan volt mint egy kis fekete cica. Erről jut eszembe a macska meg a takaróra, de a két bokám közé fészkelte be magát.
Így aludtunk mi el négyen.
Folytatjuk...
9. Rész
Otthon
Ágnesz
Miután be fejeztük a beszélgetést Jackob-bal. A cellák felé indultam, de amikor be nyitottam nem volt bent SENKI.
-Jackob indítsd a kocsit!
-Miért de hát még megsem ettem az ebédre vett fánkom.
-Csak csináld!
Éppen hogy nem kiabálva beszélgettem vele az egész őrkapitányságon át. Hihetetlen hogy, eddig hogy, nem rúgták ki. Azonnal szaladtam a főnökhöz.
- Főnök! Ő... El nézést főnök nem láttam hogy vendége van.
Egy magas, szőke, bézs öltönyös emberrel beszélt akinek csodaszép barna szemei voltak.
Láttam amikor a szemeink egymásba futottak.
Az iroda elött álltam, hogy abba hagyják a beszélgetést, 10 perc múlva el köszöntek és a barna szemű úriember a szeme sarkából rám nézet.
Ettől a pillantástól nem éreztem jobban magam.
-Jöjjön be Ágnesz!
És ezzel beléptem a főnök irodájába, de Ő előbb szólalt meg, mint Én.
-Van egy vonat az állomáson, amin egy értékes nyaklánc van. Az Úr, akit látott azért jött, hogy felkérjen bennünket a lánc védelmére. Amit a lánya nász ajándékának szánt.
Miután végezett a húgával, meg szeretném kérni, hogy biztosítsa az ékszer védelmét.
-Pont erről van szó Uram! Emily és Thomas elszöktek a cellákból!
-Micsoda?!
Kezdett a rendőrkapitány feje vörösödni.
-Azonnal keresse meg Őket! Mert ha nem ki rúgom és most tünés az irodámból!
A kapitány csapkodva kinyitotta előttem az ajtót és szinte ki kergetett. A munkám során ilyet még nem tapasztaltam, de nem sokat gondolkoztam ezen, hanem a rendőrség elé mentem ahol már Jackob várt a kocsival. A rendőrség ajtajánál volt egy vezetékes telefon, amibe gyorsan bemondtam a körözést.
Miután sikerült be szállnom a kocsiba Jackob elindult, ismét nem kérdezve semmit, kissé furcsa volt ma másodszorra is ilyen komoly pofát vág.
Elkezdtünk a kocsival körözni a városba majd megálltunk, ahogy egy lovas rendőr közeledett felénk.
Leszállva a lóról, mi kiszállva a kocsiból azt mondta:
-A személyleírásnak megfelelő embereket láttak a vonatállomásnál. Felszálltak a vonatra, de öt rendőrrel együtt. Most a vonat Exmounthba igyekszik és nem lehet megállítani mert valami fontos, értékes szállítmányt visz.
Ekkor döbbentem rá hogy, nagy bajban vagyok mert ha nincs meg a húgom és nincs meg a nyaklánc sem akkor engem kétszer is rúgnak.
Megköszöntük a lovasnak és visszaszálltunk a kocsiba. El kezdtem nevetni, mert ez életem legborzasztóbb napja.
-Mi a baj Ágnesz?
-Csak annyi Jackob hogy, oda az állásom.
És elkezdtem pityeregni, nehéz volt idáig eljutnom. Kis időbe telt, de rövidre fogva elmondtam hogy, miért fognak elbocsátani.
-Nem, nem fognak, ha rajtam múlik nem!
Jackob padlógázzal elindult.
-Hé, hé várj már, hova megyünk ?
-Mi az, hogy hova, hát a vonat állomásra, onnan aztán vonattal Exmounthba!
-De, de az már nem a mi hatáskörünk!
-Nem baj, majd segítséget kérünk az ottani rendőrségről!
Már ott is voltunk a vonat állomáson, bementünk és az egyik hölgyhöz mentünk ahol ki tudják adni nekünk a jegyeket.
-Jó napot hölgyem! Mikor indul a Exmounthba a következő vonat?
-Jó napot Uram! harmincperc múlva, milyen jegyet szeretnének? Újonnan házasok, oda, oda s vissza?
-Újonnan házasok?
Erre ki kerekedet a szemem.
-Csak oda s vissza 3 napot lennénk Exmounthba.
-Rendben máris hozom a jegyeiket, uram!
Miután ide adták a jegyeket, Jackobbal leültünk egy padra, ami a vonatokra nézett. Egy kicsit lekopott a fapadról a barna festék.
-Figyelj csak Jackob!
-Igen?
És amikor felém fordul az arcára egy kis csókot adtam.
-Ezt, ezt most miért kaptam?
Kérdezte teljes zavarába.
-Mert te vagy a legjobb társ, akit csak kaphattam volna.
Enyhe pírrel az arcomon mondtam, neki.
Folytatjuk...